Studio NUR

Beszélgetés a kedvenc projektekről

10.5. 13:00 Design Management Díj, Nyitott Stúdiók, Grafika, animáció, fotó, média design

Ha az egyik legsokoldalúbb budapesti graphic design társulást keressük, a Studio NUR mellett biztosan nem mehetünk el szó nélkül. A Budapest Design Week során Laki Eszter és Imre Réka várja az érdeklődőket egy ZOOM-találkozón.

Laki Eszter és Imre Réka mindketten a Kézpőművészeti Egyetemen végeztek, igaz, pár év különbséggel. A Studio NUR története Réka gyakornoki munkájával kezdődött Eszternél, aki ekkor már 10 éve freelancer grafikus volt. Eszternek az első napon egyértelművé vált, hogy Réka kiváló partnere lesz a tervezésben, így szinte egyből alkotótársakként kezdtek el dolgozni.

Az azóta eltelt három évben számos italcímkén, hazai terméken és több budapesti, valamint külföldi vendéglátóhelyen is otthagyták a nyomukat. A közös munka pedig olyan sikeresnek bizonyult, hogy a Michelin-csillagos étterem, a Costes számára tervezett játékos menükártyaszettért 2019-ben Red Dot díjban részesültek.

Számukra mégis a könyvek jelentik a legnagyobb kihívást, hiszen a papír számtalan kísérletezési lehetőséget és nagy mozgásteret kínál. Az alapanyag kiválasztásakor elsődleges szempont számukra, hogy reciklált, például narancsreszeléket hasznosító papírra nyomtassanak.

Eszter és Réka egy ZOOM-találkozón várja az érdeklődőket a Nyitott stúdiók programsorozat keretén belül, amelynek során kedvenc projektjeikről mesélnek.

Galéria