Budapest Design Map kedvenc: wonderLAB

10.1-11. Textil, divat, ékszer, Olvasnivaló

A wonderLAB concept 2012 eleje óta működik, a boltot egy testvérpár hozta létre, Marillai Évi és Ildikó. Az üzlet koncepciója szerint inkubátor szerepet is betölt – támogató és befogadó szellemiségének köszönhetően több hazai tervező karrierjét indította el sikeresen.

Az első bolt az Izabella utcában működött, de sikerének köszönhetően nagyobb térbe kellett költöztetni, így született meg egy felújított belvárosi üzlethelyiségben, a közel 30 tervező együttműködésében működő ma ismert wonderLAB concept. Az üzlet alapításakor kitalált árképzési struktúra – amiben az adott tervező szabhatja meg terméke polcra kerülési árát – nagy segítséget jelentett azoknak, akik kis szériás, ezért magas költségen előállítható, minőségi termékeiket szerették volna mégis elérhető áron értékesíteni. A bolt üzemeltetőinek bevétele a haszonkulcs helyett a tervezők által fizetett tagsági díj, melyből alapvetően az üzlet fenntartási költségeit fedezik.

Marillai Éva azóta már az INQ concept ruhamárka tulajdonosa is egyben – a wonderLAB concept megalapítása előtt majdnem tíz évig dolgozott marketingesként, ezért nem meglepő, hogy a testvérével alapított boltban a tervezőkkel közeli szakmai kapcsolatot ápolva a wonderLAB bizonyos menedzsment funkciókat is ellátott története során.

A Veres Pálné utcai wonderLAB concept kínálatában az INQ concept termékei mellett, többek között elérhetőek a the Mama Kin és Fruzsi Fekete ékszerei, a Daige ruhái, a Sixfeet kutyás kiegészítői, a Dyan cipői és a Nebouxii mintás zoknijai is.

fotók: wonderLAB

A Budapest Design Map a fővárosi designélet legátfogóbb kalauza, melyet 2013 óta minden évben összeállít a Budapest Design Week stáb. A praktikus térkép segítségével a város mintegy 150 legizgalmasabb designhelyszíne kereshető fel, segítségével a budapestiek és a városba látogatók könnyedén választhatják ki az érdeklődésüknek leginkább megfelelő úticélokat, vagy akár egy változatos túrát is megszervezhetnek a design jegyében. A feltüntetett pontok között elsősorban magyar designerek üzletei, bemutatótermei, műhelyei, galériák kaptak helyet, de szerepelnek a térképen nemzetközi designbútor-forgalmazók, vásárok, speciális tanműhelyek és egyéb olyan helyszínek is, melyek számot tarthatnak a hazai designrajongók kíváncsiságára. Tekintettel arra, hogy a Budapest Design Week 2020 eseménysorozat idei fő témája a fenntarthatóság, a térkép az idei évben első alkalommal nem kerül nyomtatott formában forgalomba, és csak online változatban érhető el.

Galéria