Nagykanizsa tudományos és információs parkkal bővül

2020. 09. 13. 15:27 Hírek

A Pannon Egyetem, valamint a Mol és helyi cégek részvételével körforgásos gazdasági kompetencia központot, továbbá tudományos és innovációs parkot is létrehoznak Nagykanizsán – jelentette be pénteken a dél-zalai városban az innovációs és technológiai miniszter, Palkovics László.

A mintegy ötmilliárd forintos támogatással épülő beruházást az egyetemi-vállalati együttműködést erősíti. A a 38 milliárd forintos európai uniós támogatásból megvalósuló tudományos és innovációs park a hasznosítható tudásra épülő munkahelyek megteremtésének helyszíne is egyben.

A kormány szándéka a Budapesten kívüli kutatóközpontok erősítése, amire „eddig Magyarországon soha nem látott összeget”, 51 milliárd eurót biztosítanak a következő költségvetési ciklusban európai uniós forrásból. A központ, Palkovics László bejelentése szerint, megújuló energiákkal, hulladékgazdálkodással, víztechnológiával, valamint fenntartható turizmussal és fenntartható városfejlesztéssel foglalkozik mintegy 50 kutatási alprojektben.

Ezzel Nagykanizsa is azon 10 science park egyikének színterévé vált, amelyet Magyarországon tervez kialakítani az állam. A helyi kutatóközpont és tudományos park adhat helyet a nagy jövő előtt álló hidrogénkutatás egyik magyar innovációs projektjének is. A központ látványtervét a Tiba Studio tervezte.

A sajtóbejelentésen Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora is megszólalt, aki elmondta, hogy a lineáris gazdaságból körforgásos legyen, „rendszert kell váltani”, és véleménye szerint a mintaprogram kialakításához Nagykanizsa ideális helyszín, mert megvan mindaz a tudás és az évtizedes együttműködések, ami ehhez szükséges.