Hírek

Szakmai és közönségsikerrel zárult az idei Design Hét Budapest

Amellett, hogy izgalmas és sokszínű a hazai designszcéna, hatékonyan tudja felvállalni a gazdaságélénkítő szerepet is - erről tanúskodott az idei Design Hét Budapest többszáz programja és az ezek iránti, kimagasló érdeklődés.

A Magyar Formatervezési Tanács által életre hívott és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala védnökségével megvalósuló Design Hét Budapest Magyarország legjelentősebb, kihagyhatatlan designünnepe, mely a szakmai érdeklődők mellett a közönség szélesebb rétegét is igyekszik megszólítani. 2019-ben október 4. és 13. között várták a programsorozatra a design iránt érdeklődő közönséget, méghozzá változatos, a kreatívipar teljes egészét lefedő programokkal. A fő cél most is a tervezők és vállalkozások közötti együttműködések ösztönzése és ezáltal a hazai designökoszisztéma gazdasági szerepének növelése volt. Emellett a szemléletformálásra is buzdít a programsorozat.

Fenti szándékot emelte ki a fesztivál idei mottója, a flow is, mellyel a Design Hét Budapest azt kívánta hangsúlyozni, hogy egy erős és nemzetközi piacon is versenyképes design szcéna minden tagja hisz önmaga, a vállalkozása és a társadalom fejlődésében, valamint ezért egymást segítve tenni is hajlandó. Ennek értelmében több, hangsúlyosan gazdaságélénkítést célzó valamint közösségépítő programmal várták az érdeklődőket. A 2019-es programok iránti, kimagasló érdeklődés azt bizonyította: a kreatívipari szereplők és a szcéna irányaira, folyamataira, eredményeire kíváncsi közönség egyaránt lelkesedéssel fogadja a Design Hét Budapest programjait.

Ahogy szinte minden program, úgy a Start Up Guide LIVE programsorozat is teltházas érdeklődés előtt zajlott. Az előadások induló kreatívipari vállalkozások számára nyújtottak hasznos tanácsokat, és mutattak rá gyakorlati példákra, többek között üzleti tervezés, jog- és adatvédelem valamint finanszírozás témakörében. Sokak érdeklődésére tartottak számot a flow kapcsán szervezett programok is, így például a fesztivál egyik kiemelt eseményeként a Design Flow előadás – és az azt követő kerekasztal-beszélgetés –, melyen dr. Buzády Zoltán, a Csíkszentmihályi Mihály-féle globális kutatási program és hálózat igazgatója beszélt arról, hogyan fordítható a flow a kreativitás szolgálatába és fordítva.

Tartalmas eszmecserék terepe volt a Design és autóipar Magyarországon kerekasztal-beszélgetés is, a szektor aktuális kérdéseiről, a Bútorszövetség konferenciája a 21. századi fa- és bútoripar fejlesztési stratégiáról, valamint a Service Design és Social Design Day programjai. Számos látogatót vonzott a Magyar Formatervezési Díj és Design Management Díj idei díjazottjait és pályázóit bemutató kiállítás és a kreatívipari felsőoktatási intézmények platformja, a „Hova tovább?” iskolabörze is.

A fesztivál díszvendégei 2019-ben a balti országok: az Észt, a Lett és a Litván Köztársaság voltak. Az érdeklődők átfogó kiállításon és az ehhez kapcsolódó kötetlen prezentáción ismerhették meg az izgalmas, kortárs balti designt, méghozzá nemzetközi szinten elismert designerek és az országok designszövetségeinek vezetőinek segítségével. A tárlat a szakma mellett a szélesebb közönség figyelmét is felkeltette.

A várakozásoknak megfelelően szinte a meghirdetéskor beteltek a rendelkezésre álló helyek a népszerű, designerek műhelyeit bemutató Nyitott Stúdiók, valamint a Budapest látványos térrel rendelkező kávézóit és a város fenntarthatóságot előtérbe helyező üzleteit bemutató Design Túrák programsorozaton. Szintén kiemelkedő volt a látogatottság azokon az eseményeken, melyek workshop jellegüknél fogva lehetőséget adtak a fesztivál látogatóinak arra, hogy kipróbálják magukat a design szakmák alkotófolyamataiban.