9. Árkádia konferencia: Bauhaus

Határok – összművészet elméletben és gyakorlatban

időpontok

Október 10, 11.

helyszín

Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ
4026 Debrecen, Baltazár Dezső tér 1.

részvétel

a program nyilvános és ingyenes

A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszéke immár kilenc éve szervez interdiszciplináris konferenciát Árkádia címmel, mely az adott év tematikájához kapcsolódóan kér fel építészeket és jellemzően bölcsészeket előadásra. Az eddigi nyolc alkalom során több mint nyolcvan előadó tartott előadást, köztük számos kiemelkedő építész, filozófus, történész, irodalmár, művészettörténész, pszichológus. Az idei évben a megalapításának századik évfordulója kapcsán, a Bauhausra reflektál a program, méghozzá az iskola egyik fontos jellegének, az összművészeti látásmódnak és alkotásmódszertannak egyre intenzívebb és gyakoribb kortárs megjelenítésére fókuszálva, valamint konferencia helyett konferencia kétnapos workshop formájában, olyan művészek közreműködésével, akik a határokat feszegetik. A program keretében kiemelt figyelmet kap a PANEL. kiállítás is, melyhez tárlatvezetés és performansz kapcsolódik.

Program

október 10.

10:00–13:00 előadások
14:00–18:00 workshop
18:00–20:00 kerekasztal-beszélgetés

október 11.


10:00–13:00 előadások
14:00 Panel. Lét, közösség, esztétika – a lakótelepek hatvan éve.
Páros tárlatvezetés Süli-Zakar Szabolcs kurátorral és Kovács Péter DLA építésszel
15:00-18:00 workshop