Hírek

ÁERON - Így segítette a vállalkozásokat az évek során a Design Hét Budapest

A 15. évforduló alkalmából bemutatunk olyan vállalkozásokat, akik egykoron a Design Héten debütáltak, és azóta sikertörténetté váltak. Tartsatok velünk!

Áron Eszter divattervező rövid ideig dolgozott egykori iskolatársnője, Sándor Szandra cégénél, a Nanushka-nál, majd 2012-ben megalapította a saját márkáját, az ÁERON-t. Üzlettársaival, a HPS group reklámügynökség tulajdonosaival kezdetektől szem előtt tartották a tudatos gazdasági építkezést, már az indulásnál eldöntötték, elsőként a nemzetközi piacon hoznak létre egy működőképes, nyereséges céget. Hittek benne, hogyha sikerül megvetni a lábukat a külföldi színtéren, utána már itthon is nagyobb biztonságban építkezhetnek. Ez a taktika be is jött, hisz a hazai, de még a kelet-közép-európai divatiparban is ritka mértékű növekedésnek indult a márka az elmúlt években.

Az első időkben a cég működését elsősorban privát tőkéből biztosították, 2014-re viszont egyértelművé vált, hogy a nagyobb léptékű bővüléshez tőkebevonásra lesz szükségük. Míg az első teljes évben, az ÁERON árbevétele 2,7 millió forintról indult, 2016-ra már elérte a 300 millió forintot. A nemzetközi terjeszkedés mértéke 2014-től többek között a Széchenyi Tőkebefektetési Alap (SZTA) nagyobb összegű tőkebevonásának köszönhetően ugrott meg. A sikerről a The New York Times is írt. Ezt követően a SZTA és a Day One Capital egy nagyobb összeg befektetésével újabb ugrásra is lehetőség volt. Az SZTA biztosította a társbefektetés 70 százalékát, 163,1 millió forintot, s később a terjeszkedéshez újabb 40 millió forint tagi kölcsönt nyújtott. "Áron Eszter egyedi stílussal és világos koncepcióval keresett meg minket. Fontos volt, hogy első befektetőjével validálták már a terméket és a piacot. Kollekciójának fejlődése jól nyomon követhető, illetve több szakmai megmérettetésen is érezhető volt, hogy mások is hisznek benne. További pozitívum volt, hogy volt mellette menedzsment és privát társbefektető" - árulta el Török József, az SZTA üzletfejlesztési és startup igazgatója a befektetés hátteréről.

Az ÁERON ruhák jelenleg Európa legfontosabb piacai mellett Libanonon át Japánig 15 országban elérhetők, de az árbevétel több mint 60%-át az ázsiai piac termeli ki. A divatmárka 2013-ban Nyitott Stúdióként vett részt a Design Hét Budapest programjában, de ekkor még egy induló, pici kis márka volt. Az ÁERON termékeket forgalmazó Gold Lumen Kft. tavaly viszont már 295 milliós árbevételt ért el.

Nagyon jó volt részt venni a Design Héten, úgy éreztem, sokaknak érdekes volt, hogy a kulisszák mögé láthatnak, bekukkanhattak a műhelybe, az irodába. Megismerhették, kik készítik a ruháinkat és végigkövethették az egész munkafolyamatot az előkészületektől egészen az utómunkálatokig. A Design Hét sokat segített abban, hogy minden korosztályt elérhessünk, a diákok és idősek is egyaránt többet tudhattak meg a márkáról – fejti ki Áron Eszter, a márka alapító-tervezője.