Október 6-15.

MAGYAR FORMATERVEZÉSI DÍJ ÉS DESIGN MANAGEMENT DÍJ

DÍJÁTADÓ ÜNNEPSÉG ÉS KIÁLLÍTÁS

Helyszín
Artus Stúdió
Cím
1116 Budapest, Sztregova utca 7.
Megnyitó
október 6., 17:00
Kiállítás
október 7. – november 5., naponta 12:00-18:00 (zárva: október 16., 23., 30.)
Linkek
Web
Facebook

MAGYAR FORMATERVEZÉSI DÍJ 2017

Idén is ünnepélyes díjátadó keretében mutatják be a hazai design szakma elmúlt évének legjobbjait. A közel 40 éve a szakma legrangosabb elismerését jelentő pályázat, a nemzetgazdasági miniszter által évente meghirdetett díj kiemelt célja, hogy felhívja a piac szereplőinek figyelmét a kreatíviparban rejlő versenypotenciálra, valamint megismertesse a nemzeti innovációs teljesítmény kiemelkedő produktumait a szélesebb közönséggel. A design gyorsan változó és egyre komlepxebbé váló fogalmának alakulása mentén a rendezvény átfogó képet nyújt azokról a trendekről, melyek bemutatják a szakma jelenét és előrevetítik jövőjét. Az előző évekhez hasonlóan, a bírálóbizottság olyan termékeket díjazott, melyek magas hozzáadott designértékkel rendelkeznek, innovatívak, versenyképesek és megfelelnek a nemzetközi szintű elvárásoknak is, egyben mindennapi környezetünk elengedhetetlen részeivé válhatnak.
 

DESIGN MANAGEMENT DÍJ 2017

A design stratégiai szintű alkalmazása ma már bizonyíthatóan növeli a versenyképességet és megtérülő befektetésnek számít a piaci szereplők körében. A Design Management Díjat a Magyar Formatervezési Tanács azzal a szándékkal alapította, hogy elismerje azon szervezeteket, melyek példaértékűen élnek a design és a designgondolkodás eszköztárával mely a döntéshozatali folyamatok szintjén is működésük szerves részévé vált. Ez az elismerés a jó gyakorlatok felmutatásával motiválhatja a szervezeteket, intézményeket, egyben izgalmas betekintést nyújt az érdeklődőknek a vállalati siker titkaiba. A díjazott vállalat mellett négy elismerő oklevélben részesült szervezet is bemutatkozik a kiállításon.


Belépés a díjátadóra: kizárólag meghívóval.
Szervező: Magyar Formatervezési Tanács

Október 8-15.

40x40

40 ország 40 A’Design díjas alkotójának kiállítása

Helyszín
Budapest Projekt Galéria
Cím
1053 Kossuth Lajos utca 16.
Nyitva
október 8-31., K-V 14:00-20:00
Megnyitó
október 8., 19:00
Tárlatvezetések
október 13. és október 27., 18:00
Linkek
Web
Facebook
Instagram

A 40x40 kiállítás a vezető nemzetközi tervezők alkotásait mutatja be. A kiállítás az idei A’Design díjasok projektjeibe ad betekintést, 40 ország 40 designerének munkáin keresztül. Az összes idei magyar nyertes munkája kiállításra kerül, így kiemelt szerepet kapnak a hazai alkotók.

Október 10-15.

AR TÚRÁK

Ismerkedj meg a kiterjesztett valósággal, és sétálj velünk Budapest izgalmas design helyszínein! 

1. Töltsd le a layar alkalmazást!

2. Szkenneld be ezt az oldalt és már láthatod is a túrák időpontjait!

3. Aktiváld az online tartalmakat, és élvezd, mennyi izgalmas designkincset rejt Budapest!

Október 7-14.

Artificial Hearts

Labrosse x AR – virtuális grafikai kiállítás

Helyszín
Brody Studios
Cím
1064 Budapest, Vörösmarty u. 38.
Nyitva
október 7–14., H-CS 18:00-01:00, P-Szo 18:00- 03:00
Megnyitó
október 7. 18:30
Záró Aukció
október 14. 18:30
Linkek
Facebook

A fiatal francia-magyar képzőművész, Labrosse Dániel, a londoni Tate Modernben való megjelenés után visszatér Budapestre, hogy AR (kiterjesztett valóság) bevonásával bemutassa új anyagát. Tematikusan összetartozó, színes illusztrációiban több technikát használ: a festészetet, komputergrafikát és hagyományos animációt ötvözi a kiterjesztett valósággal, melyben partnere Etentuk Udeme.

Október 5-15.

Autistic Art x Müskinn

Pop up store és kiállítás

Helyszín
Typo Bar & Showroom
Cím
1085 Stáhly u. 14.
Nyitva
október 5–15., mindennap 12:00-19:00
Megnyitó
október 5., 19:00
Linkek
Web
Facebook
Instagram

Mi történik, ha szociálisan érzékeny designerek találkoznak az autizmussal? Az Autistic Art és a Müskinn együttműködéséből születő konceptuális táskakollekciót az autizmussal élők lakóotthonokban töltött mindennapjai, s azok speciális rendszere ihlette. A kollekció darabjai egy pop up vásár és kiállítás keretében mutatkoznak be.

Október 3-15.

BOLDOG DÁNOK

KIÁLLÍTÁS

Helyszín
Premier Kultcafé
Cím
1085 Budapest, Üllői út 2-4. / Baross u. 1.
Megnyitó
október 3., 18:30
Nyitvatartás
október 3–31., H-Szo 7:30-22:00, V 9:00-16:00
Linkek
Web

Dánia a nemzetközi felmérések szerint élen jár a szabadság, a jólét, a szociális biztonság, a bizalom, a munkakörülmények, a demokrácia, a munka-magánélet egyensúlya, a civil társadalom, a várostervezés és a fenntarthatóság terén. De vajon miért boldogabbak egyes társadalmak a többinél? A koppenhágai Boldogságkutató Intézet Boldog dánok című kiállítása megadja a választ a kérdésre.

A megnyitón előadást tart: Michael Birkjær, a koppenhágai Boldogságkutató Intézet elemzője.

Október 6, 11, 13.

  • 18:00-20:00

FABLAB

NYITOTT STÚDIÓ

Helyszín
FabLab Budapest
Cím
1067 Eötvös utca 29.
Időpont, Stúdiólátogatás
október 6., 11. és 13., 18:00-20:00
Fabatka workshop
október 7., 10:00-14:00
AB concrete design esemény
október 14., 10:00-14:00
Résztvevők
alkalmanként max. 8 fő
Regisztráció
hello@fablabbudapest.com (Stúdiólátogatés és Fabatka workshop)
Linkek
Web
Facebook
Instagram

A FabLab Budapest nyitott innovációs műhely, egy olyan gyártástechnológiai könyvtár, ahol a 3D nyomtatók, CNC marógépek és lézervágók mellett egy asztalos műhely is helyet kapott. Az érdeklődők megismerkedhetnek a műhelyben zajló folyamatokkal, emellett bemutatkozik az AB concrete design és a Fabatka márka is.

Október 7-15.

Játékos interakciók

Kiállítás, workshop, előadás

Helyszín
Deák17 Galéria
Cím
1052 Budapest, Deák Ferenc u. 17.
Nyitva
október 7. – november 11., K-P 10:00-18:00, Szo 9:00-15:00
Megnyitó
október 7., 15:00
Kristi Kuusk előadás
október 7., 15:30
FELTIVE elemes játék bemutató
október 7., 15:30
FELTIVE workshop gyerekeknek - Észt Intézet
október 8., 14:00, 15:00, 16:00, 17:00
Kristi Kuusk: Textile Futures – prezentáció - Trafó Kávézó
október 8., 18:00
Egyéb információ
Regisztráció kötelező (okt. 8. - workshopra): budapest@estinst.ee

Az Észt Intézet által szervezett tárlat a minőségi és interaktív design fontosságára hívja fel a figyelmet a gyerekek képességeinek fejlesztésében. A kiállított tárgyak alkotói pályájuk elején járó fiatal észt formatervezők. A válogatás a tanulás, játék, ill. öltözködés témaköréből merít, és social design projekteket is bemutat.

Október 13-15.

Közös Többszörös kiállítás

Segítő design magas minőségben

Helyszín
MAXCity Lakberendezési Áruház
Cím
2045 Törökbálint, Tópark utca 1/a.
földszint, 027/A
Nyitva
október 13–15., P-Szo 10:00-20:00, V 10:00-19:00
Megnyitó
október 13., 19:00
Kerekasztal beszélgetés
október 14., 16:00
Linkek
Web
Facebook

A MAXCity Lakberendezési Áruház idén harmadik alkalommal rendezi meg Közös Többszörös néven ismert kiállítás-sorozatát. Az idei kiállítással az a céljuk, hogy a hazai inkluzív designt a nemzetközi kontextussal kiegészítve mutassák be. A kiállítás elsősorban a brandek indulására és a szociális vállalkozási forma gyakorlati sajátosságaira fókuszál.

Október 13.

Smart Design Workshop

Geek is the new chic!

Helyszín
BÁLNA, Budapest
Cím
1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
Workshop
október 13., 9:00-12:30
Linkek
Web

Hiszünk abban, hogy a technológiai innováción keresztül képesek vagyunk új területeket digitalizálni és ezáltal új befektethető piacokat teremteni. Ennek a lendületében kerül megrendezésre október 13-án a Design Hét alatt az első 'Smart Design Workshop'.

Az esemény célja a magyarországi designerek és fejlesztők közötti párbeszédet erősíteni, provokálni és új kontextusba helyezni. Azt látjuk, hogy mind a fejlesztőknél, mind a designereknél megvan az a tudás, aminek a keresztezésével képesek új piacokra betörni, a meglévő piaci struktúrákat felforgatni. A designerek ismerik a piaci igényeket, amelyeket a fejlesztők felé becsatornázva, ők képesek technológiailag megvalósítani piacképes, innovatív termékeket.

Hiszünk abban, hogy a startup lét nem csupán egy cégtípus, hanem egy kultúrális megközelítés, ami tanulható. Úgy gondoljuk, hogy a designerek versenyképességét és felfedezhetőségeit nagyban növeli, ha megtanulják ezt a kultúrát.

Csatlakozzatok gondolatindító vitánkhoz, ahol tervezők mutatják be az igényeiket a fejlesztőknek, amelyre a fejlesztők potenciális megoldásokat/use caseket mutatnának be, emellett lehetőséget adunk találkozásra tervezőkkel, fejlesztőkkel, befektetőkkel, akszelerátorokkal és startup ökoszisztéma pásztorokkal.

Tanulj: a startup világ működéséről és arról, hogy hogyan segíti a design az ipar fejlődését

Találkozz: startup pásztorokkal, befektetőkkel és olyan fejlesztőkkel, akik később tudnak segíteni

Inspirálódj: alapítsd meg saját Smart Design statupodat

Jelentkezz: a http://www.innotradeprogram.hu...-ra, mikor segítség kell a nemzetközi megmérettetésre

Október 13.

  • 12:00

Tesztelj a Cheppers UX csapatával!

Rapid prototípus tesztelő workshop

Helyszín
Cheppers
Cím
1137 Budapest, Szent István krt. 22., III/3.
kapucsengő: 60
Időpont
október 13., 12:00
Egyéb információ
Regisztráció kötelező: zsofi.major@cheppers.com
Linkek
Web
Facebook

Érdekel a UX? Van egy jó termék ötleted, de nem tudod, hogyan kezdj hozzá, vagy szívesen elsajátítanád a UX tesztelés csínját-bínját? Ezen a workshopon megtanulhatod, hogyan készíts gyors prototípust, mire kell odafigyelned a tesztelésnél, és hogy hogyan építsd be a drótvázadba a visszajelzéseket.

Regisztráció (max. 16 fő) : zsofi.major@cheppers.com

A Design Hét Budapest programjain való részvétellel hozzájárul, hogy felvétel készülhet Önről, melyet a szervezők korlátozás nélkül felhasználhatnak.