Október 6-15.

MAGYAR FORMATERVEZÉSI DÍJ ÉS DESIGN MANAGEMENT DÍJ

DÍJÁTADÓ ÜNNEPSÉG ÉS KIÁLLÍTÁS

Helyszín
Artus Stúdió
Cím
1116 Budapest, Sztregova utca 7.
Megnyitó
október 6., 17:00
Kiállítás
október 7. – november 5., naponta 12:00-18:00 (zárva: október 16., 23., 30.)
Linkek
Web
Facebook

MAGYAR FORMATERVEZÉSI DÍJ 2017

Idén is ünnepélyes díjátadó keretében mutatják be a hazai design szakma elmúlt évének legjobbjait. A közel 40 éve a szakma legrangosabb elismerését jelentő pályázat, a nemzetgazdasági miniszter által évente meghirdetett díj kiemelt célja, hogy felhívja a piac szereplőinek figyelmét a kreatíviparban rejlő versenypotenciálra, valamint megismertesse a nemzeti innovációs teljesítmény kiemelkedő produktumait a szélesebb közönséggel. A design gyorsan változó és egyre komlepxebbé váló fogalmának alakulása mentén a rendezvény átfogó képet nyújt azokról a trendekről, melyek bemutatják a szakma jelenét és előrevetítik jövőjét. Az előző évekhez hasonlóan, a bírálóbizottság olyan termékeket díjazott, melyek magas hozzáadott designértékkel rendelkeznek, innovatívak, versenyképesek és megfelelnek a nemzetközi szintű elvárásoknak is, egyben mindennapi környezetünk elengedhetetlen részeivé válhatnak.
 

DESIGN MANAGEMENT DÍJ 2017

A design stratégiai szintű alkalmazása ma már bizonyíthatóan növeli a versenyképességet és megtérülő befektetésnek számít a piaci szereplők körében. A Design Management Díjat a Magyar Formatervezési Tanács azzal a szándékkal alapította, hogy elismerje azon szervezeteket, melyek példaértékűen élnek a design és a designgondolkodás eszköztárával mely a döntéshozatali folyamatok szintjén is működésük szerves részévé vált. Ez az elismerés a jó gyakorlatok felmutatásával motiválhatja a szervezeteket, intézményeket, egyben izgalmas betekintést nyújt az érdeklődőknek a vállalati siker titkaiba. A díjazott vállalat mellett négy elismerő oklevélben részesült szervezet is bemutatkozik a kiállításon.


Belépés a díjátadóra: kizárólag meghívóval.
Szervező: Magyar Formatervezési Tanács

Október 8-15.

40x40

40 ország 40 A’Design díjas alkotójának kiállítása

Helyszín
Budapest Projekt Galéria
Cím
1053 Kossuth Lajos utca 16.
Nyitva
október 8-31., K-V 14:00-20:00
Megnyitó
október 8., 19:00
Tárlatvezetések
október 13. és október 27., 18:00
Linkek
Web
Facebook
Instagram

A 40x40 kiállítás a vezető nemzetközi tervezők alkotásait mutatja be. A kiállítás az idei A’Design díjasok projektjeibe ad betekintést, 40 ország 40 designerének munkáin keresztül. Az összes idei magyar nyertes munkája kiállításra kerül, így kiemelt szerepet kapnak a hazai alkotók.

Október 6-15.

A Lengyel Dizájn ABC-je

Kiállítás

Helyszín
Budapesti Történeti Múzeum / Vármúzeum, Gótikus Terem
Cím
1014 Budapest, Szent György tér 2. (Budavári Palota, E épület)
Nyitvatartás
szeptember 29 – október 15., keddtől vasárnapig 10:00-18:00 óra között
Megnyitó
szeptember 28., 18:00
Linkek
Web

100 ÉV, 100 TÁRGY – A LEGJOBB LENGYEL ILLUSZTRÁTOROK SZEMÉVEL

Október 9-11.

Animáció 2017-ben

Előadások

Helyszín
Motionblur Studios
Cím
1064 Budapest, Podmaniczky u. 73.,
1/5., kapucsengő: 15
Időpontok
október 9., 10. és 11., 11:00
Egyéb információ
Regisztráció kötelező: account@motionblurstudios.hu​
Linkek
Web

Ismerd meg, mit nyújt az animációs szakma 2017-ben! Milyen ma a szakma körforgása, hogyan épül fel egy projekt, meddig tart, amíg elkészül? A Motionblur Stúdió sok szeretettel várja a szakma iránt érdeklődőket, akik megismerhetik a legújabb nemzetközi módszereket és a stúdió tapasztalatait.

Regisztráció (alkalmanként max. 7 fő): account@motionblurstudios.hu

Október 7-14.

Artificial Hearts

Labrosse x AR – virtuális grafikai kiállítás

Helyszín
Brody Studios
Cím
1064 Budapest, Vörösmarty u. 38.
Nyitva
október 7–14., H-CS 18:00-01:00, P-Szo 18:00- 03:00
Megnyitó
október 7. 18:30
Záró Aukció
október 14. 18:30
Linkek
Facebook

A fiatal francia-magyar képzőművész, Labrosse Dániel, a londoni Tate Modernben való megjelenés után visszatér Budapestre, hogy AR (kiterjesztett valóság) bevonásával bemutassa új anyagát. Tematikusan összetartozó, színes illusztrációiban több technikát használ: a festészetet, komputergrafikát és hagyományos animációt ötvözi a kiterjesztett valósággal, melyben partnere Etentuk Udeme.

Október 6-15.

Borderless design

kiállítás

Helyszín
Art Quarter
Cím
1222 Nagytétényi út 48-50.
Nyitva
október 6-15., H-P 10:00-17:00
Megnyitó
október 6., 18:00
Regisztráció
wb@aqb.hu, 00 36 70 455 4040
Linkek
Facebook

A Soproni Egyetem SKK / Alkalmazott Művészeti Intézet / AMI-Formatervező Tanszék és az Újvidéki Egyetem Művészeti Tanszék hallgatóinak közös kiállítása, a byArt Egyesület szervezésében, az Art Quarter Budapest Galériában. A kiállításon megjelennek újragondolt használati tárgyak tervei és térplasztikái, valamint a hallgatók plakáttervei.

Október 9, 11-13.

DekoRatio Design Akadémia

Design kezdőknek és profiknak

Helyszín
DekoRatio Branding & Design Studio
Cím
1077 Budapest, Rózsa u. 36.
Szerinted az ügyfél a legjobbat választotta?
október 9 14:00-16:00
Mutasd meg a munkád, mi véleményezzük!
október 11. 10:00-15:00
Designer oktatás az egyetemen
október 12. 15:00-17:00
Kaposvár városarculata – city branding
október 13. 16:00-17:00
Egyéb információ
Egyes eseményekre a regisztráció kötelező: event@dekoratio.hu
Linkek
Web

A DekoRatio a Design Hét alkalmából indítja útjára egész évben futó Design Akadémiáját. Az előadás sorozatot öt nyitóeseménnyel kezdik, melyek között lesz city branding Kiss Miklóssal, betekintés az egyetemi designoktatásba, de véleményezik az érdeklődők munkáit is, sőt: azt is elárulják, vajon mindig a legjobb verziót választja-e az ügyfél. 

Október 9, 12.

  • 17:00-19:00

DOT FOR YOU

NYITOTT STÚDIÓ

Helyszín
DOT bázis
Cím
1072 Budapest, Klauzál tér 7.
Időpont
október 9. és 12., 17:00-19:00
Résztvevők száma
alkalmanként max. 10 fő
Regisztráció
designhet2017@dotforyou.hu
Linkek
Web
Facebook
Instagram

Baglyas Erika képzőművész 2015-ben alapította a DOT for You márkát, melynek fő profilja egyedi noteszek tervezése, kivitelezése. Amiről szó lesz: minden, amit füzetekről, prégelésről, stancolásról tudni akartál, de sosem merted megkérdezni.

Október 9, 10.

Ipari 3d nyomtatás a gumitól a fémig

Bemutató és workshop

Helyszín
Kvint-R Számítástechnikai Kft.
Cím
1089 Delej u. 41.
Bemutató
október 9., 14:00-15:00
Workshop
október 10., 13:00-16:00
Regisztráció a workshopra
buzasi.sz@kvint-r.hu
Résztvevők száma a workshopon
max. 5 fő
Linkek
Web
Facebook

A Kvint-R bemutatja a világ legjobb, ipari 3D nyomtatóit: a 3D Systems gépeit és technológiáját. A rövid prezentációt beszélgetés követi a 3D nyomtatás lehetőségeiről. A workshopon a folyamat ki is próbálható, a résztvevőknek az utolsó fázist egyedül kell elvégezniük, hogy a gyártásra kerülő csapágy működjön.

Október 7-15.

Játékos interakciók

Kiállítás, workshop, előadás

Helyszín
Deák17 Galéria
Cím
1052 Budapest, Deák Ferenc u. 17.
Nyitva
október 7. – november 11., K-P 10:00-18:00, Szo 9:00-15:00
Megnyitó
október 7., 15:00
Kristi Kuusk előadás
október 7., 15:30
FELTIVE elemes játék bemutató
október 7., 15:30
FELTIVE workshop gyerekeknek - Észt Intézet
október 8., 14:00, 15:00, 16:00, 17:00
Kristi Kuusk: Textile Futures – prezentáció - Trafó Kávézó
október 8., 18:00
Egyéb információ
Regisztráció kötelező (okt. 8. - workshopra): budapest@estinst.ee

Az Észt Intézet által szervezett tárlat a minőségi és interaktív design fontosságára hívja fel a figyelmet a gyerekek képességeinek fejlesztésében. A kiállított tárgyak alkotói pályájuk elején járó fiatal észt formatervezők. A válogatás a tanulás, játék, ill. öltözködés témaköréből merít, és social design projekteket is bemutat.

Október 6-13.

Kortárs design a KUBIK-ban

Kiállítás, filmvetítés, workshopok

Helyszín
KUBIK coworking
Cím
1137 Budapest, Jászai Mari tér 5-6.
Megnyitó
október 10. 18:30
Nyitva
október 6-13., H-P 9-18
Film Klub
október 9. 18:30
Workshop
október 12. 16:00 - 20:00
Egyéb információ
Regisztrációhoz kötelező: events@kubik.hu
Linkek
Facebook

A KUBIK közösségi iroda idén is különleges programokkal várja a látogatókat. Kortárs designerek alkotásaiból nyílik náluk kiállítás a mutargy.com szervezésében, lesz filmklub és több érdekes workshop. 

Október 9-15.

Letterpress = kreatív nyomtatás

gyakran ismételt válaszok

Helyszín
Typotrafik
Cím
1024 Margit krt. 64/B
(bejárat a Bakfark Bálint u. 3. felőli akkubolton keresztül)
Nyitva
október 9–15., mindennap 10:00-18:00
Bemutatók
október 14. és 15., 14:00 és 16:30
Regisztráció
gellerfi.pal@gmail.com
Résztvevők száma
alkalmanként max. 20 fő
Linkek
Web
Facebook

EZ A PROGRAM TECHNIKAI OKOK MIATT ELMARAD. Megértését köszönjük.


Kötetlen beszélgetés a magasnyomásról (letterpress), tervezőgrafikusoknak és érdeklődőknek. Minden a tervezéstől a nyomtatásig, a gyakran ismételt kérdésekre a gyakran ismételt válaszok, közvetlenül a nyomdászoktól – egy, a 2017-es Hétre felbukkanó design boltban és bemutatóval fűszerezve.

A Design Hét Budapest programjain való részvétellel hozzájárul, hogy felvétel készülhet Önről, melyet a szervezők korlátozás nélkül felhasználhatnak.