Október 7-15.

START – ELEMI DESIGN

NYITÓKIÁLLÍTÁS

Helyszín
Artus Stúdió
Cím
1117 Budapest, Sztregova u. 7.
Nyitvatartás
október 7. – november 5., K-V 12:00-18:00
Linkek
Web

A Design Hét Budapest idei nyitókiállítása, az év szlogenjének megfelelően, elsősorban pályakezdő designereknek illetve a rendszerváltás után indult kis- és középvállalkozásoknak kíván bemutatkozási lehetőséget nyújtani. Olyan projekteket mutat be, melyek többsége gyártás alatt álló, vagy kevés továbbfejlesztéssel könnyen sorozatgyártható termék, emellett felvillant néhány izgalmas, kísérleti koncepciót is, melyek gondolatébresztőül szolgálhatnak a látogatók számára.

A kiállítás olyan projektek közül válogat, melyek tervezésekor a Kárpát-medence gazdag ásványi kincsei és változatos növényvilága, folyói és kiváló minőségű ásványvizei, haszonnövényeinket tápláló, ásványi anyagokban gazdag termőföldje szolgált inspirációul – hiszen ez az a kiindulópont (ha úgy tetszik: startvonal), amely bárki számára rendelkezésre áll, és amelyben Magyarország egyedi és összetéveszthetetlen. A kiállítás keretében olyan alkotások kerülnek bemutatásra, amelyek ha nem is explicit módon, de anyaghasználatuk és megmunkálásuk szimbolikáján keresztül mindemellett a természeti erőforrások értékeire is felhívják a figyelmet: a fenntarthatóság szempontjait előtérbe helyezve, a design eszközeivel kívánják tudatosítani a tárgyak használóiban a bennünket körülvevő természeti kincsek értékét, valamint saját tervezői és fogyasztói felelősségünket azok megőrzésében, továbbörökítésében.

Szakértő: Wesselényi-Garay Andor
Kurátor: Magyar Formatervezési Tanács / Design Hét Budapest projektstáb

Fotók: Danyi Balázs / Design Hét Budapest

Október 6-15.

MAGYAR FORMATERVEZÉSI DÍJ ÉS DESIGN MANAGEMENT DÍJ

DÍJÁTADÓ ÜNNEPSÉG ÉS KIÁLLÍTÁS

Helyszín
Artus Stúdió
Cím
1116 Budapest, Sztregova utca 7.
Megnyitó
október 6., 17:00
Kiállítás
október 7. – november 5., naponta 12:00-18:00 (zárva: október 16., 23., 30.)
Linkek
Web
Facebook

MAGYAR FORMATERVEZÉSI DÍJ 2017

Idén is ünnepélyes díjátadó keretében mutatják be a hazai design szakma elmúlt évének legjobbjait. A közel 40 éve a szakma legrangosabb elismerését jelentő pályázat, a nemzetgazdasági miniszter által évente meghirdetett díj kiemelt célja, hogy felhívja a piac szereplőinek figyelmét a kreatíviparban rejlő versenypotenciálra, valamint megismertesse a nemzeti innovációs teljesítmény kiemelkedő produktumait a szélesebb közönséggel. A design gyorsan változó és egyre komlepxebbé váló fogalmának alakulása mentén a rendezvény átfogó képet nyújt azokról a trendekről, melyek bemutatják a szakma jelenét és előrevetítik jövőjét. Az előző évekhez hasonlóan, a bírálóbizottság olyan termékeket díjazott, melyek magas hozzáadott designértékkel rendelkeznek, innovatívak, versenyképesek és megfelelnek a nemzetközi szintű elvárásoknak is, egyben mindennapi környezetünk elengedhetetlen részeivé válhatnak.
 

DESIGN MANAGEMENT DÍJ 2017

A design stratégiai szintű alkalmazása ma már bizonyíthatóan növeli a versenyképességet és megtérülő befektetésnek számít a piaci szereplők körében. A Design Management Díjat a Magyar Formatervezési Tanács azzal a szándékkal alapította, hogy elismerje azon szervezeteket, melyek példaértékűen élnek a design és a designgondolkodás eszköztárával mely a döntéshozatali folyamatok szintjén is működésük szerves részévé vált. Ez az elismerés a jó gyakorlatok felmutatásával motiválhatja a szervezeteket, intézményeket, egyben izgalmas betekintést nyújt az érdeklődőknek a vállalati siker titkaiba. A díjazott vállalat mellett négy elismerő oklevélben részesült szervezet is bemutatkozik a kiállításon.


Belépés a díjátadóra: kizárólag meghívóval.
Szervező: Magyar Formatervezési Tanács

Október 12.

  • 14:00
  • 14:30-18:00

Paradigmaváltás: kreatívipar, digitalizáció

Konferencia

Helyszín
BÁLNA Budapest (0.305 terem)
Cím
1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
Workshop és szinpózium
október 12.
Regisztráció, érkezés
14:00
Előadás
14:30-18:00
Regisztráció (max. 100 fő)
mfti@hipo.gov.hu
Linkek
Web

Az Ipar 4.0. fogalom a most kibontakozó negyedik ipari forradalomra utal, mely az iparban (de más területeken is) a teljes gyártási folyamat automatizálását, intelligens vezérlését jelenti, azt minden kétséget kizáróan általános globális jelenséget, hogy már a fizikai és virtuális világ metszetében ülünk. Mindezek egyre szorosabban az új globális innovációs modulokra épülnek. A korábban jellemzően „kötött” pályán mozgó beszállítói értékláncok több dimenzióssá válnak, az egyoldalúan zárt innovációs pályát követő K+F tevékenységek hirtelen nyitottabb formát öltenek, lehetővé téve, s ösztönözve, hogy bizonyos technológiai innovációk kidolgozásában fokozatosan teret nyerjenek a közösségi gazdaság (sharing economy) mechanizmusai. Ez a térnyerés elősegíti, hogy megjelenjenek és erőteljesen növekedjenek a technológiai platform alapú hálózatok, előnyös belépési esélyt teremtve az új, innovatív vállalkozások számára, technológiai innovációik sikeres piacra viteli lehetőségeivel. Mindezt felismerve a Nemzetgazdasági Minisztérium és az általa életre hívott Nemzeti Technológia Platform Ipar 4.0 olyan nemzetgazdasági fejlesztési stratégiát dolgoz ki, melyben a kreatívipar kiemelt hangsúlyt kaphat. 

Mit jelent mindez a kreatíviparnak? Jó példák és tanulságok, a kreatívipar kapcsolódási pontjai – ezt elemzik a szakértők a zártkörű workshopon, majd ennek eredményeiről számolnak be a délutáni plenáris ülésen. A felkért szakemberek és a kerekasztal vendégei számos pilot projektet és jó gyakorlatot felvázolva járják körül a kreatívipar lehetséges jövőstratégiáit.

Szervező: Magyar Formatervezési Tanács

 

Október 5, 10, 12.

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány programjai

Meetup, Workshop, Vállalkozásfejlesztési Fórum

Helyszín
Bálna Budapest
Cím
1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
I. emelet / 107.
Design és innováció / Stratup Budapest Meetup
október 5. 16:00
Hogyan használd alkotói kreativitásodat a vállalkozásod menedzselésében? / BVK Smart workshop
október 10. 16:00
Kreatívipari vállalkozások Budapesten / Budapesti Vállalkozásfejlesztési Fórum
október 12. 10:00
Egyéb információ
A programok regisztráció kötelesek: bvk.hu/rovat/hirek/esemenyek
Linkek
Web

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány különféle programokkal készül a Design Hét Budapestre, melyek fókuszában a startupok és a vállalkozásfejlesztés áll.

Október 12.

  • 19:00

3. ArtHungry Díjátadó & Stilshop megnyitó

Helyszín
Hygge, Bálna Budapest
Cím
1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
Időpont
október 12., 19:00
Linkek
Web

Az ArtHungry.com kreatív közösségi oldal harmadik díjának tematikája ezúttal a grafika és design volt, melyre három kategóriában várták a szervezők az online prezentációkat. A díjak odaítélésében többszörösen elismert szakemberek és a témában jártas szakírók segítették a döntést. Az este folyamán átadásra kerülnek a kategóriagyőztes díjak és a közönségdíj is. A díjátadót Budapest legfrissebb design boltja, a Hyggében található Stilshop zenés megnyitópartyja zárja.

Október 8-15.

40x40

40 ország 40 A’Design díjas alkotójának kiállítása

Helyszín
Budapest Projekt Galéria
Cím
1053 Kossuth Lajos utca 16.
Nyitva
október 8-31., K-V 14:00-20:00
Megnyitó
október 8., 19:00
Tárlatvezetések
október 13. és október 27., 18:00
Linkek
Web
Facebook
Instagram

A 40x40 kiállítás a vezető nemzetközi tervezők alkotásait mutatja be. A kiállítás az idei A’Design díjasok projektjeibe ad betekintést, 40 ország 40 designerének munkáin keresztül. Az összes idei magyar nyertes munkája kiállításra kerül, így kiemelt szerepet kapnak a hazai alkotók.

Október 12.

  • 17:00

BRAVÚR SZÜLETIK HERENDEN

kerekasztal-beszélgetés

Helyszín
Herendi Porcelán Márkabolt
Cím
1061 Andrássy út 16.
Nyitva
október 6-15., H-P 10:00-18:00, Szo 10:00-14:00
Kerekasztal-beszélgetés
október 12., 17:00
Résztvevők száma
max. 25 fő
Regisztráció
rita.cserhalmi@herend.com
Linkek
Web
Facebook
Instagram

Herend 190 éve a kézműves hagyományok által készíti porcelán termékeit. Termékfejlesztéseiben kiemelt hangsúlyt fektet az innovációra és a stílusteremtő munkára. Idén a Herendi Porcelánmanufaktúr workshopot tart az egyik legizgalmasabb monumentális termékének születéséről, a BRAVÚRVÁZÁRÓL.

Október 12, 14.

Business Design - Kihívások a nagyvállalati életben

kerekasztal-beszélgetés és workshop

Kerekasztal-beszélgetés
október 12., 18:30-20:30
Kerekasztal-beszélgetés helyszíne
Mosaik (1136 Budapest, Pannónia út 32.)
Workshop
október 14., 14:00-18:00
Résztvevők száma
max. 18 fő
Regisztráció a workshopra
zspolgar@telenor.hu
Workshop helyszíne
Padlás Workshop (1065 Budapest, Nagymező utca 40., tetőtér)
Linkek
Facebook

A kerekasztal-beszélgetés során a design és üzleti szférából meghívott előadók moderált beszélgetést folytatnak arról, milyen kihívásokkal szembesülnek, amikor üzleti környezetben alkalmazzák a design-t. 
A workshop-on a résztvevők rapid idea generation segítségével dolgoznak majd ki megoldásokat a legkritikusabb problémákra.

Október 8, 10, 13, 15.

CELLUX CSOPORT

NYITOTT STÚDIÓ

Helyszín
Cellux Csoport
Cím
1061 Liszt Ferenc tér 4.
2. emelet, kapucsengő: Cellux Csoport
Időpont, Stúdiólátogatás
Október 10. és 13., 15:00-19:00
Workshop gyerekeknek
Október 8., 11:00-13:00
Meseterápiás workshop
Október 8., 14:00-17:00
Design Research bemutató
Október 15., 11:30-13:00
Service Design workshop
Október 15., 14:00-17:00
Résztvevők száma
alkalmanként max. 15 fő
Regisztráció
celluxcsoport@gmail.com
Linkek
Web
Facebook
Instagram

A Cellux Csoport 2006 óta foglalkozik tervezéssel, design módszertani workshopok és alkotófoglalkozások szervezésével. A Design Hét Budapest ideje alatt többek között meseterápiás foglalkozásokkal és service design workshoppal várják a stúdióba érkező kicsiket és nagyokat.

Október 6-14.

CLIQUE napok

workshopok, bemutatók

Helyszín
Clique Design Studio
Cím
1082 Baross u. 47.
(2. emelet, 7. ajtó, 17-es kapucsengő)
Nyitva
október 6–15., H-P 16:00-20:00, Szo 12:00-16:00
Marketing kihívások egy designer márka életében
október 6., 18:00-19:00
Kerekasztal beszélgetés a fenntartható divatról
ELMARAD
Így készül a Mandragora Design Cipő
október 11., 18:00-20:00
"Ne félj egyedinek lenni" - Esküvői ruha-tervezés rejtelmei workshop
október 13., 18:00-20:00
Late night shopping & fashion show
október 14., 19:00-22:00
Egyéb információ
A programok ingyenesek
Linkek
Facebook
Instagram

A Clique klasszikus showroomként is működik, de ennél jóval több: olyan márkák és kreatív szakemberek együttműködése, akik egyedi és minőségi termékeket, szolgáltatásokat nyújtanak. A Design Hét alatt akciókkal, izgalmas workshopokkal és divatbemutatókkal várják az érdeklődőket.

Október 9, 11-13.

DekoRatio Design Akadémia

Design kezdőknek és profiknak

Helyszín
DekoRatio Branding & Design Studio
Cím
1077 Budapest, Rózsa u. 36.
Szerinted az ügyfél a legjobbat választotta?
október 9 14:00-16:00
Mutasd meg a munkád, mi véleményezzük!
október 11. 10:00-15:00
Designer oktatás az egyetemen
október 12. 15:00-17:00
Kaposvár városarculata – city branding
október 13. 16:00-17:00
Egyéb információ
Egyes eseményekre a regisztráció kötelező: event@dekoratio.hu
Linkek
Web

A DekoRatio a Design Hét alkalmából indítja útjára egész évben futó Design Akadémiáját. Az előadás sorozatot öt nyitóeseménnyel kezdik, melyek között lesz city branding Kiss Miklóssal, betekintés az egyetemi designoktatásba, de véleményezik az érdeklődők munkáit is, sőt: azt is elárulják, vajon mindig a legjobb verziót választja-e az ügyfél. 

Október 8.

  • 17:00

DIGITAL STORIES x smART!

installáció, prezentáció, audiovizuális performansz

Helyszín
Trafóklub / Trafó Kávézó
Cím
1094 Budapest, Liliom u. 41.
EJTech: CUATRO TIEMPOS installáció
október 8., 17:00
EJTech prezentáció (Trafó kávézó)
október 8., 17:30
Kristi Kuusk prezentáció (Trafó kávézó)
október 8., 18:00
EJTech: CUATRO TIEMPOS audiovizuális performansz (Trafóklub)
október 8., 19:30
Egyéb információ
Regisztráció kötelező: andrea@trafo.hu​
Linkek
Web
Facebook

Az EJTech művészeti-technológiai laboratórium fókuszában az új matériákban rejlő interakciók felfedezése és a techno-spiritualizmus áll. A Cuatro Tiempos térspecifikus installációja az időérzékelés esztétikai analízise, 4 kompozíció az időre. Kristi Kuusk prezentációja a textil jövőjét térképezi fel. A programon installációk, prezentációk és audiovizuális performansz is lesz.

A Design Hét Budapest programjain való részvétellel hozzájárul, hogy felvétel készülhet Önről, melyet a szervezők korlátozás nélkül felhasználhatnak.