Október 6-15.

MAGYAR FORMATERVEZÉSI DÍJ ÉS DESIGN MANAGEMENT DÍJ

DÍJÁTADÓ ÜNNEPSÉG ÉS KIÁLLÍTÁS

Helyszín
Artus Stúdió
Cím
1116 Budapest, Sztregova utca 7.
Megnyitó
október 6., 17:00
Kiállítás
október 7. – november 5., naponta 12:00-18:00 (zárva: október 16., 23., 30.)
Linkek
Web
Facebook

MAGYAR FORMATERVEZÉSI DÍJ 2017

Idén is ünnepélyes díjátadó keretében mutatják be a hazai design szakma elmúlt évének legjobbjait. A közel 40 éve a szakma legrangosabb elismerését jelentő pályázat, a nemzetgazdasági miniszter által évente meghirdetett díj kiemelt célja, hogy felhívja a piac szereplőinek figyelmét a kreatíviparban rejlő versenypotenciálra, valamint megismertesse a nemzeti innovációs teljesítmény kiemelkedő produktumait a szélesebb közönséggel. A design gyorsan változó és egyre komlepxebbé váló fogalmának alakulása mentén a rendezvény átfogó képet nyújt azokról a trendekről, melyek bemutatják a szakma jelenét és előrevetítik jövőjét. Az előző évekhez hasonlóan, a bírálóbizottság olyan termékeket díjazott, melyek magas hozzáadott designértékkel rendelkeznek, innovatívak, versenyképesek és megfelelnek a nemzetközi szintű elvárásoknak is, egyben mindennapi környezetünk elengedhetetlen részeivé válhatnak.
 

DESIGN MANAGEMENT DÍJ 2017

A design stratégiai szintű alkalmazása ma már bizonyíthatóan növeli a versenyképességet és megtérülő befektetésnek számít a piaci szereplők körében. A Design Management Díjat a Magyar Formatervezési Tanács azzal a szándékkal alapította, hogy elismerje azon szervezeteket, melyek példaértékűen élnek a design és a designgondolkodás eszköztárával mely a döntéshozatali folyamatok szintjén is működésük szerves részévé vált. Ez az elismerés a jó gyakorlatok felmutatásával motiválhatja a szervezeteket, intézményeket, egyben izgalmas betekintést nyújt az érdeklődőknek a vállalati siker titkaiba. A díjazott vállalat mellett négy elismerő oklevélben részesült szervezet is bemutatkozik a kiállításon.


Belépés a díjátadóra: kizárólag meghívóval.
Szervező: Magyar Formatervezési Tanács

Október 10-15.

AR TÚRÁK

Ismerkedj meg a kiterjesztett valósággal, és sétálj velünk Budapest izgalmas design helyszínein! 

1. Töltsd le a layar alkalmazást!

2. Szkenneld be ezt az oldalt és már láthatod is a túrák időpontjait!

3. Aktiváld az online tartalmakat, és élvezd, mennyi izgalmas designkincset rejt Budapest!

Október 5-15.

Autistic Art x Müskinn

Pop up store és kiállítás

Helyszín
Typo Bar & Showroom
Cím
1085 Stáhly u. 14.
Nyitva
október 5–15., mindennap 12:00-19:00
Megnyitó
október 5., 19:00
Linkek
Web
Facebook
Instagram

Mi történik, ha szociálisan érzékeny designerek találkoznak az autizmussal? Az Autistic Art és a Müskinn együttműködéséből születő konceptuális táskakollekciót az autizmussal élők lakóotthonokban töltött mindennapjai, s azok speciális rendszere ihlette. A kollekció darabjai egy pop up vásár és kiállítás keretében mutatkoznak be.

Október 10, 12.

  • 18:30-20:30

BORD ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ

NYITOTT STÚDIÓ

Helyszín
BORD Építész Stúdió
Cím
1068 Budapest, Felső erdősor 3.
(3. emelet, 22. ajtó)
Időpontok
október 10. és 12., 18:30-20:30
Résztvevők száma
alkalmanként max. 15 fő
Regisztráció
designhet@bordstudio.hu
Linkek
Web
Facebook

Hogy telnek a dolgos hétköznapok egy építészirodában? A BORD Építész Stúdió csapattagjaitól megtudhatod. Sőt, néhány kulisszatitokra is fény derül: az iroda alapítója, Bordás Péter mesél olyan elkészült projektekről is, melyek a nagyközönség szeme előtt mindeddig rejtve maradtak - és szóba kerülnek olyan, ismertebb alkotások is, mint a Nagyerdei Stadion vagy a Korda Filmpark.

Október 8, 10, 13, 15.

CELLUX CSOPORT

NYITOTT STÚDIÓ

Helyszín
Cellux Csoport
Cím
1061 Liszt Ferenc tér 4.
2. emelet, kapucsengő: Cellux Csoport
Időpont, Stúdiólátogatás
Október 10. és 13., 15:00-19:00
Workshop gyerekeknek
Október 8., 11:00-13:00
Meseterápiás workshop
Október 8., 14:00-17:00
Design Research bemutató
Október 15., 11:30-13:00
Service Design workshop
Október 15., 14:00-17:00
Résztvevők száma
alkalmanként max. 15 fő
Regisztráció
celluxcsoport@gmail.com
Linkek
Web
Facebook
Instagram

A Cellux Csoport 2006 óta foglalkozik tervezéssel, design módszertani workshopok és alkotófoglalkozások szervezésével. A Design Hét Budapest ideje alatt többek között meseterápiás foglalkozásokkal és service design workshoppal várják a stúdióba érkező kicsiket és nagyokat.

Október 5-15.

FINN+DESIGN+POP-UP STORE

kiállítás, vásár és installációk

Cím
1111 Bartók Béla út 33.
Nyitva
szeptember 22. - október 15.
Megnyitó
Bartók Béla Boulevard
Linkek
Web
Facebook
Instagram

Menő finn designerek mutatkoznak be a Bartók Béla úton az ELEVEN Ősz fesztivál keretében, akik Finnország államiságának 100. évfordulója kapcsán készítettek egyedülálló design termékeket. A környéken érdemes lesz egy sétát tenni, mert lesznek izgalmas egyedi köztéri alkotások is az újrahasznosítás és a környezettudatosság jegyében.

Október 5-14.

H6

kortárs ékszer kiállítás

Helyszín
FUGA Budapesti Építészeti Központ
Cím
1052 Petőfi Sándor u. 5.
Nyitva
október 5–14., H 13:00-21:00, Sze-P 13:00-21:00, Szo-V 11:00-21:00 (K zárva)
Megnyitó és performansz
október 5., 19:00
Finisszázs és performansz
október 14., 20:00
Linkek
Facebook

A H6 hat fiatal ékszertervezőből álló csoport – hat különféle viszony az ékszerhez, hat különböző gondolkodásmód. Egyikük fénnyel, tánccal és térrel értelmezi újra az ékszer fogalmát, más az anyagok alternatív felhasználásával ad új értelmet az ékszerviselésnek, vagy épp a társadalom felépítését mutatja meg kollekciójával. Munkáik különböznek, de közös céljuk, hogy ékszereikkel új történeteket meséljenek el – légy te is a részese!

Kiállítók: Börcsök Anna, Fazekas Veronika, Fekete Fruzsi, Horányi Kinga, Neuzer Zsófia, Tengely Nóra

Október 10, 12, 14.

Hababa mindenkinek!

divatbemutató és workshopok

Helyszín
Hababa Designer Store and Gallery
Cím
1052 Fehér Hajó u. 8-10.
Nyitva
október 6-15., H-P 10:00-21:00, Szo 11:00-19:00, V 11:00-18:00
Bigyó workshop
október 10., 16:00-20:00
Divatbemutató
október 12., 19:00-20:00
Füzet workshop
október 14., 11:00-19:00
Information
Registration not required
Linkek
Web
Facebook
Instagram

Budapest legújabb alternatív divatüzlete bemutatón prezentálja az általa forgalmazott márkák újdonságait. A hét során lesz jegyzetfüzetkészítés az Amient csapatával, valamint ékszerek-bigyók készítése is, részben újrahasznosítással, az Artkores alkotójának közreműködésével.

Október 7-15.

Heinrich Open Days

workshops & more

Helyszín
Heinrich Alkotói Szint
Cím
1085 Üllői út 32.
(2. emelet)
Nyitva
október 7-15.
Hajlított geometria workshop
október 7. és 14., 10:00-18:00
Gymbag workshop
október 8., 9., 12. és 25., 14:00-19:00
Textilműves kísérletezések workshop
október 9., 17:00-20:00
Nyaksál workshop
október 11., 17:00-20:00
POP-UP minimál koncert
október 12., 20:00
Heinrich pop-up store
október 14., 12:00-20:00
Heinrich Open Studios, műterembemutató
október 14., 13:00-14:00, 16:00-17:00, 18:00-19:00
Linkek
Web
Facebook

A Heinrich Alkotói Szint ismét rengeteg programmal várja a látogatókat a Design Héten. A workshopokon az érdeklődők megismerkedhetnek hagyományos kézi technikákkal (nemezelés, ékszerkészítés, tervezés és varrás) és újakat is kipróbálhatnak (lézergravírozás). Pop up store, nyitott műhelyek, és exkluzív koncert is várja az érdeklődőket. 

Október 10, 12.

  • 10:00-11:00

Hidegkuti Nándor Stadion bejárás

DESIGN TÚRA

Helyszín
Hidegkuti Nándor Stadion
Cím
1087 Budapest, Törökbecse utca 20.
Időpont
október 10. és 12., 10:00-11:00
Résztvevők száma
alkalmanként max. 25 fő
Regisztráció az 1. turnusra
www.eventbrite.com/e/hidegkuti-nandor-stadion-bejaras-1-turnus-tickets-37271646498
Regisztráció a 2. turnusra
www.eventbrite.com/e/hidegkuti-nandor-stadion-bejaras-2-turnus-tickets-37271748804
Linkek
Web
Facebook

A BORD Építész Stúdió által az MTK labdarúgó csapata számára tervezett stadion Budapest egyik legújabb, és egyben Európa egyik legmodernebb sportlétesítménye is. A teljes egészében LED lámpatestekkel megvilágított, különleges, hibrid gyepszőnyeges stadion 12.700 néző befogadására alkalmas – exkluzív bejárásán pedig maga az építész, Bordás Péter avatja be az érdeklődőket további titkokba.

Október 7, 8, 14, 15.

IAMART Cementlap Manufaktúra

NYITOTT STÚDIÓ

Helyszín
iamart Cementlap Manufaktúra
Cím
1211 Varrógépgyár utca 5.
Időpont
október 7-8. és 14-15., 10:00-14:00 (workshop), október 7. és 14. (műhelylátogatás), 10:00-11:00
Résztvevők száma
műhelylátogatás: minden órában max. 20 fő, workshop: max. 4 fő/alkalom
Regisztráció
designhet@iamart.hu
Részvételi díj (workshop)
5.000 Ft/fő
Linkek
Web
Facebook
Instagram

A iamart Magyar Cementlap Manufaktúra egy új generációs startup vállalkozás, ahol az egyedi mozaiklap- és terazzógyártás rejtelmeibe nyerhetsz betekintést. Az üzemlátogatás során bepillanthatsz a dolgos manufaktúra mindennapjaiba, a workshopok alkalmával pedig megtervezheted és elkészítheted egyedi cementlapodat.

Október 14.

  • 11:00-20:00

INDUSTREAL

NYITOTT STÚDIÓ

Helyszín
Industreal design studio
Cím
1077 Rottenbiller utca 31.
(az udvarban)
Időpont
október 14., 11:00-20:00
Regisztráció
a program ingyenes, regisztráció nem szükséges
Linkek
Web
Facebook
Instagram

Az INDUSTREAL design stúdió mindennapjait egyedi tárgyak és installációk, belső terek tervezése tölti ki. Ezúttal a NEUGA motorépítő csapattal tartanak közösen rendhagyó műhelynapot impozáns gyárudvarukon. Ami egész biztosan lesz: autó-motor-kerékpár kiállítás, motorépítés, és persze hegesztés minden mennyiségben! 

A Design Hét Budapest programjain való részvétellel hozzájárul, hogy felvétel készülhet Önről, melyet a szervezők korlátozás nélkül felhasználhatnak.