Október 7-15.

START – ELEMI DESIGN

NYITÓKIÁLLÍTÁS

Helyszín
Artus Stúdió
Cím
1117 Budapest, Sztregova u. 7.
Nyitvatartás
október 7. – november 5., K-V 12:00-18:00
Linkek
Web

A Design Hét Budapest idei nyitókiállítása, az év szlogenjének megfelelően, elsősorban pályakezdő designereknek illetve a rendszerváltás után indult kis- és középvállalkozásoknak kíván bemutatkozási lehetőséget nyújtani. Olyan projekteket mutat be, melyek többsége gyártás alatt álló, vagy kevés továbbfejlesztéssel könnyen sorozatgyártható termék, emellett felvillant néhány izgalmas, kísérleti koncepciót is, melyek gondolatébresztőül szolgálhatnak a látogatók számára.

A kiállítás olyan projektek közül válogat, melyek tervezésekor a Kárpát-medence gazdag ásványi kincsei és változatos növényvilága, folyói és kiváló minőségű ásványvizei, haszonnövényeinket tápláló, ásványi anyagokban gazdag termőföldje szolgált inspirációul – hiszen ez az a kiindulópont (ha úgy tetszik: startvonal), amely bárki számára rendelkezésre áll, és amelyben Magyarország egyedi és összetéveszthetetlen. A kiállítás keretében olyan alkotások kerülnek bemutatásra, amelyek ha nem is explicit módon, de anyaghasználatuk és megmunkálásuk szimbolikáján keresztül mindemellett a természeti erőforrások értékeire is felhívják a figyelmet: a fenntarthatóság szempontjait előtérbe helyezve, a design eszközeivel kívánják tudatosítani a tárgyak használóiban a bennünket körülvevő természeti kincsek értékét, valamint saját tervezői és fogyasztói felelősségünket azok megőrzésében, továbbörökítésében.

Szakértő: Wesselényi-Garay Andor
Kurátor: Magyar Formatervezési Tanács / Design Hét Budapest projektstáb

Fotók: Danyi Balázs / Design Hét Budapest

Október 6-15.

MAGYAR FORMATERVEZÉSI DÍJ ÉS DESIGN MANAGEMENT DÍJ

DÍJÁTADÓ ÜNNEPSÉG ÉS KIÁLLÍTÁS

Helyszín
Artus Stúdió
Cím
1116 Budapest, Sztregova utca 7.
Megnyitó
október 6., 17:00
Kiállítás
október 7. – november 5., naponta 12:00-18:00 (zárva: október 16., 23., 30.)
Linkek
Web
Facebook

MAGYAR FORMATERVEZÉSI DÍJ 2017

Idén is ünnepélyes díjátadó keretében mutatják be a hazai design szakma elmúlt évének legjobbjait. A közel 40 éve a szakma legrangosabb elismerését jelentő pályázat, a nemzetgazdasági miniszter által évente meghirdetett díj kiemelt célja, hogy felhívja a piac szereplőinek figyelmét a kreatíviparban rejlő versenypotenciálra, valamint megismertesse a nemzeti innovációs teljesítmény kiemelkedő produktumait a szélesebb közönséggel. A design gyorsan változó és egyre komlepxebbé váló fogalmának alakulása mentén a rendezvény átfogó képet nyújt azokról a trendekről, melyek bemutatják a szakma jelenét és előrevetítik jövőjét. Az előző évekhez hasonlóan, a bírálóbizottság olyan termékeket díjazott, melyek magas hozzáadott designértékkel rendelkeznek, innovatívak, versenyképesek és megfelelnek a nemzetközi szintű elvárásoknak is, egyben mindennapi környezetünk elengedhetetlen részeivé válhatnak.
 

DESIGN MANAGEMENT DÍJ 2017

A design stratégiai szintű alkalmazása ma már bizonyíthatóan növeli a versenyképességet és megtérülő befektetésnek számít a piaci szereplők körében. A Design Management Díjat a Magyar Formatervezési Tanács azzal a szándékkal alapította, hogy elismerje azon szervezeteket, melyek példaértékűen élnek a design és a designgondolkodás eszköztárával mely a döntéshozatali folyamatok szintjén is működésük szerves részévé vált. Ez az elismerés a jó gyakorlatok felmutatásával motiválhatja a szervezeteket, intézményeket, egyben izgalmas betekintést nyújt az érdeklődőknek a vállalati siker titkaiba. A díjazott vállalat mellett négy elismerő oklevélben részesült szervezet is bemutatkozik a kiállításon.


Belépés a díjátadóra: kizárólag meghívóval.
Szervező: Magyar Formatervezési Tanács

Október 13.

  • 18:00

MARCEL WANDERS

A LUXUS, MINT IDŐTÁLLÓ ÉRTÉK, előadás

Helyszín
Ritz-Carlton Hotel, Kupola Lounge
Cím
1051 Budapest, Erzsébet tér 9.
Előadás
október 13., 18:00
Regisztráció (max. 70 fő)
BETELT
Egyéb információ
Az előadás nyelve angol.
Linkek
Web
Facebook

Marcel Wanders, a holland sztárdesigner alkotásait világszerte csodálják. Stílusát az egyediség, a meghökkentő kreativitás és a klasszikus formák újragondolása jellemzik. Előadásában a luxus design értékeit mutatja be, emellett betekintést kaphatunk az első budapesti projektjébe is.

Október 13.

  • 14:00

Vadas József: Akit a vonat szele megfogott

könyvbemutató

Helyszín
Bálna Budapest, (0.305 terem, földszint)
Cím
1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
Könyvbemutató
október 13., 14:00
Linkek
Web

A Ferenczy Noémi- és többszörös formatervezési díjas Szentpéteri Tibor az egyik legjelentősebb, nemzetközi rangú magyar formatervező. Hetvenöt éves, és öt évtizede van a pályán. Erre a kettős jubileumra jelenik meg a munkásságát bemutató könyv, közel kétszáz fotóval és tervrajzzal, írásainak gazdag válogatásával, Vadas József tollából.

Október 8-15.

40x40

40 ország 40 A’Design díjas alkotójának kiállítása

Helyszín
Budapest Projekt Galéria
Cím
1053 Kossuth Lajos utca 16.
Nyitva
október 8-31., K-V 14:00-20:00
Megnyitó
október 8., 19:00
Tárlatvezetések
október 13. és október 27., 18:00
Linkek
Web
Facebook
Instagram

A 40x40 kiállítás a vezető nemzetközi tervezők alkotásait mutatja be. A kiállítás az idei A’Design díjasok projektjeibe ad betekintést, 40 ország 40 designerének munkáin keresztül. Az összes idei magyar nyertes munkája kiállításra kerül, így kiemelt szerepet kapnak a hazai alkotók.

Október 6-15.

A Lengyel Dizájn ABC-je

Kiállítás

Helyszín
Budapesti Történeti Múzeum / Vármúzeum, Gótikus Terem
Cím
1014 Budapest, Szent György tér 2. (Budavári Palota, E épület)
Nyitvatartás
szeptember 29 – október 15., keddtől vasárnapig 10:00-18:00 óra között
Megnyitó
szeptember 28., 18:00
Linkek
Web

100 ÉV, 100 TÁRGY – A LEGJOBB LENGYEL ILLUSZTRÁTOROK SZEMÉVEL

Október 6, 13, 14.

  • 16:00

A manufaktúrától a startupig - Vállalkozási kihívások egykor és most

tárlatvezetés

Helyszín
Goldberger Textilipari Gyűjtemény
Cím
1036 Budapest, Lajos u. 136-138.
A manufaktúrától a startupig - Tárlatvezetés
október 6. 16:00
KÉK Túra - Tematikus tárlatvezetés
október 13. 16:00 - 17:30
Riszájlling by Goldberger - Kreatív foglalkozás
október 14. 11:00 - 14:00
Egyéb információ
Regisztráció kötelező: programok@obudaimuzeum.hu​
Linkek
Web

A Gyűjtemény programjai a Design Hétre: Tárlatvezetésen állítják párhuzamba a Goldberger gyár 200 éves történetét a jelennel a két világháború közötti marketing-kommunikációra fókuszálva, valamint arra, vajon mi szükséges egy mai, sikeres design vállalkozás elindításához. A programok közt található: a kékfestést bemutató tárlatvezetés, valamint kreatív workshop is.

Regisztráció  (max. 40fő / program): programok@obudaimuzeum.hu

A programok magyar nyelven zajlanak.

Október 8-15.

A vasárnapi ebéd

kiállítás

Helyszín
Hybridart Space
Cím
1052 Galamb u. 6.
Nyitva
október 8–15., mindennap 12:00-20:00
Megnyitó
október 8., 12:00
Workshop
október 11., 18:00
Résztvevők száma
max. 12 fő
Regisztráció
gogafooddesign@gmail.com
Linkek
Web
Facebook
Instagram

Emlékszel, milyen volt körbeülni a terített asztalt? Milyen érzés volt a legjobb falatokon osztozkodni? Számos történet és emlék által örzött nagybetűs vasárnapi ebéd megidézése és újraértelmezése Góg Angéla formatervező „tálalásában”. Ízek, formák, emlékek – vasárnaptól vasárnapig.

Október 10-15.

AR TÚRÁK

Ismerkedj meg a kiterjesztett valósággal, és sétálj velünk Budapest izgalmas design helyszínein! 

1. Töltsd le a layar alkalmazást!

2. Szkenneld be ezt az oldalt és már láthatod is a túrák időpontjait!

3. Aktiváld az online tartalmakat, és élvezd, mennyi izgalmas designkincset rejt Budapest!

Október 7-14.

Artificial Hearts

Labrosse x AR – virtuális grafikai kiállítás

Helyszín
Brody Studios
Cím
1064 Budapest, Vörösmarty u. 38.
Nyitva
október 7–14., H-CS 18:00-01:00, P-Szo 18:00- 03:00
Megnyitó
október 7. 18:30
Záró Aukció
október 14. 18:30
Linkek
Facebook

A fiatal francia-magyar képzőművész, Labrosse Dániel, a londoni Tate Modernben való megjelenés után visszatér Budapestre, hogy AR (kiterjesztett valóság) bevonásával bemutassa új anyagát. Tematikusan összetartozó, színes illusztrációiban több technikát használ: a festészetet, komputergrafikát és hagyományos animációt ötvözi a kiterjesztett valósággal, melyben partnere Etentuk Udeme.

Október 6-15.

Borderless design

kiállítás

Helyszín
Art Quarter
Cím
1222 Nagytétényi út 48-50.
Nyitva
október 6-15., H-P 10:00-17:00
Megnyitó
október 6., 18:00
Regisztráció
wb@aqb.hu, 00 36 70 455 4040
Linkek
Facebook

A Soproni Egyetem SKK / Alkalmazott Művészeti Intézet / AMI-Formatervező Tanszék és az Újvidéki Egyetem Művészeti Tanszék hallgatóinak közös kiállítása, a byArt Egyesület szervezésében, az Art Quarter Budapest Galériában. A kiállításon megjelennek újragondolt használati tárgyak tervei és térplasztikái, valamint a hallgatók plakáttervei.

Október 8, 10, 13, 15.

CELLUX CSOPORT

NYITOTT STÚDIÓ

Helyszín
Cellux Csoport
Cím
1061 Liszt Ferenc tér 4.
2. emelet, kapucsengő: Cellux Csoport
Időpont, Stúdiólátogatás
Október 10. és 13., 15:00-19:00
Workshop gyerekeknek
Október 8., 11:00-13:00
Meseterápiás workshop
Október 8., 14:00-17:00
Design Research bemutató
Október 15., 11:30-13:00
Service Design workshop
Október 15., 14:00-17:00
Résztvevők száma
alkalmanként max. 15 fő
Regisztráció
celluxcsoport@gmail.com
Linkek
Web
Facebook
Instagram

A Cellux Csoport 2006 óta foglalkozik tervezéssel, design módszertani workshopok és alkotófoglalkozások szervezésével. A Design Hét Budapest ideje alatt többek között meseterápiás foglalkozásokkal és service design workshoppal várják a stúdióba érkező kicsiket és nagyokat.

A Design Hét Budapest programjain való részvétellel hozzájárul, hogy felvétel készülhet Önről, melyet a szervezők korlátozás nélkül felhasználhatnak.