Október 6-15.

MAGYAR FORMATERVEZÉSI DÍJ ÉS DESIGN MANAGEMENT DÍJ

DÍJÁTADÓ ÜNNEPSÉG ÉS KIÁLLÍTÁS

Helyszín
Artus Stúdió
Cím
1116 Budapest, Sztregova utca 7.
Megnyitó
október 6., 17:00
Kiállítás
október 7. – november 5., naponta 12:00-18:00 (zárva: október 16., 23., 30.)
Linkek
Web
Facebook

MAGYAR FORMATERVEZÉSI DÍJ 2017

Idén is ünnepélyes díjátadó keretében mutatják be a hazai design szakma elmúlt évének legjobbjait. A közel 40 éve a szakma legrangosabb elismerését jelentő pályázat, a nemzetgazdasági miniszter által évente meghirdetett díj kiemelt célja, hogy felhívja a piac szereplőinek figyelmét a kreatíviparban rejlő versenypotenciálra, valamint megismertesse a nemzeti innovációs teljesítmény kiemelkedő produktumait a szélesebb közönséggel. A design gyorsan változó és egyre komlepxebbé váló fogalmának alakulása mentén a rendezvény átfogó képet nyújt azokról a trendekről, melyek bemutatják a szakma jelenét és előrevetítik jövőjét. Az előző évekhez hasonlóan, a bírálóbizottság olyan termékeket díjazott, melyek magas hozzáadott designértékkel rendelkeznek, innovatívak, versenyképesek és megfelelnek a nemzetközi szintű elvárásoknak is, egyben mindennapi környezetünk elengedhetetlen részeivé válhatnak.
 

DESIGN MANAGEMENT DÍJ 2017

A design stratégiai szintű alkalmazása ma már bizonyíthatóan növeli a versenyképességet és megtérülő befektetésnek számít a piaci szereplők körében. A Design Management Díjat a Magyar Formatervezési Tanács azzal a szándékkal alapította, hogy elismerje azon szervezeteket, melyek példaértékűen élnek a design és a designgondolkodás eszköztárával mely a döntéshozatali folyamatok szintjén is működésük szerves részévé vált. Ez az elismerés a jó gyakorlatok felmutatásával motiválhatja a szervezeteket, intézményeket, egyben izgalmas betekintést nyújt az érdeklődőknek a vállalati siker titkaiba. A díjazott vállalat mellett négy elismerő oklevélben részesült szervezet is bemutatkozik a kiállításon.


Belépés a díjátadóra: kizárólag meghívóval.
Szervező: Magyar Formatervezési Tanács

Október 5-15.

Autistic Art x Müskinn

Pop up store és kiállítás

Helyszín
Typo Bar & Showroom
Cím
1085 Stáhly u. 14.
Nyitva
október 5–15., mindennap 12:00-19:00
Megnyitó
október 5., 19:00
Linkek
Web
Facebook
Instagram

Mi történik, ha szociálisan érzékeny designerek találkoznak az autizmussal? Az Autistic Art és a Müskinn együttműködéséből születő konceptuális táskakollekciót az autizmussal élők lakóotthonokban töltött mindennapjai, s azok speciális rendszere ihlette. A kollekció darabjai egy pop up vásár és kiállítás keretében mutatkoznak be.

Október 3-15.

BOLDOG DÁNOK

KIÁLLÍTÁS

Helyszín
Premier Kultcafé
Cím
1085 Budapest, Üllői út 2-4. / Baross u. 1.
Megnyitó
október 3., 18:30
Nyitvatartás
október 3–31., H-Szo 7:30-22:00, V 9:00-16:00
Linkek
Web

Dánia a nemzetközi felmérések szerint élen jár a szabadság, a jólét, a szociális biztonság, a bizalom, a munkakörülmények, a demokrácia, a munka-magánélet egyensúlya, a civil társadalom, a várostervezés és a fenntarthatóság terén. De vajon miért boldogabbak egyes társadalmak a többinél? A koppenhágai Boldogságkutató Intézet Boldog dánok című kiállítása megadja a választ a kérdésre.

A megnyitón előadást tart: Michael Birkjær, a koppenhágai Boldogságkutató Intézet elemzője.

Október 9, 12.

  • 17:00-19:00

DOT FOR YOU

NYITOTT STÚDIÓ

Helyszín
DOT bázis
Cím
1072 Budapest, Klauzál tér 7.
Időpont
október 9. és 12., 17:00-19:00
Résztvevők száma
alkalmanként max. 10 fő
Regisztráció
designhet2017@dotforyou.hu
Linkek
Web
Facebook
Instagram

Baglyas Erika képzőművész 2015-ben alapította a DOT for You márkát, melynek fő profilja egyedi noteszek tervezése, kivitelezése. Amiről szó lesz: minden, amit füzetekről, prégelésről, stancolásról tudni akartál, de sosem merted megkérdezni.

Október 5-15.

FINN+DESIGN+POP-UP STORE

kiállítás, vásár és installációk

Cím
1111 Bartók Béla út 33.
Nyitva
szeptember 22. - október 15.
Megnyitó
Bartók Béla Boulevard
Linkek
Web
Facebook
Instagram

Menő finn designerek mutatkoznak be a Bartók Béla úton az ELEVEN Ősz fesztivál keretében, akik Finnország államiságának 100. évfordulója kapcsán készítettek egyedülálló design termékeket. A környéken érdemes lesz egy sétát tenni, mert lesznek izgalmas egyedi köztéri alkotások is az újrahasznosítás és a környezettudatosság jegyében.

Október 10, 12, 14.

Hababa mindenkinek!

divatbemutató és workshopok

Helyszín
Hababa Designer Store and Gallery
Cím
1052 Fehér Hajó u. 8-10.
Nyitva
október 6-15., H-P 10:00-21:00, Szo 11:00-19:00, V 11:00-18:00
Bigyó workshop
október 10., 16:00-20:00
Divatbemutató
október 12., 19:00-20:00
Füzet workshop
október 14., 11:00-19:00
Information
Registration not required
Linkek
Web
Facebook
Instagram

Budapest legújabb alternatív divatüzlete bemutatón prezentálja az általa forgalmazott márkák újdonságait. A hét során lesz jegyzetfüzetkészítés az Amient csapatával, valamint ékszerek-bigyók készítése is, részben újrahasznosítással, az Artkores alkotójának közreműködésével.

Október 10-15.

HATÁRTALAN DESIGN

Dán és magyar designerek kiállítása

Helyszín
Eventuell Galéria
Cím
1056 Nyáry Pál u. 7.
Nyitva
október 10. - november 9., H-P 11:00-18:00, Szo 10:30-14:00
Megnyitó és prezentációk
október 10., 17:00
Linkek
Web
Facebook

A 12.madeinhungary+5.MeeD, Határtalan Design kiállításhoz kapcsolódó sorozat keretében Dániából Signe Hytte és Kristina Kjær formatervezők valamint Koós Daniella, az idei Határtalan Design díjazott formatervező, Kókai Zsófia (MOME) frissen végzett építőművész és Zámori Zsófia (METU) textiltervező munkáit ismerhetik meg az érdeklődők. A kiállítást Csomay Zsófia építész nyitja meg.

Október 7-15.

Heinrich Open Days

workshops & more

Helyszín
Heinrich Alkotói Szint
Cím
1085 Üllői út 32.
(2. emelet)
Nyitva
október 7-15.
Hajlított geometria workshop
október 7. és 14., 10:00-18:00
Gymbag workshop
október 8., 9., 12. és 25., 14:00-19:00
Textilműves kísérletezések workshop
október 9., 17:00-20:00
Nyaksál workshop
október 11., 17:00-20:00
POP-UP minimál koncert
október 12., 20:00
Heinrich pop-up store
október 14., 12:00-20:00
Heinrich Open Studios, műterembemutató
október 14., 13:00-14:00, 16:00-17:00, 18:00-19:00
Linkek
Web
Facebook

A Heinrich Alkotói Szint ismét rengeteg programmal várja a látogatókat a Design Héten. A workshopokon az érdeklődők megismerkedhetnek hagyományos kézi technikákkal (nemezelés, ékszerkészítés, tervezés és varrás) és újakat is kipróbálhatnak (lézergravírozás). Pop up store, nyitott műhelyek, és exkluzív koncert is várja az érdeklődőket. 

Október 10-12.

LUCKY SHEPHERD

NYITOTT STÚDIÓ

Helyszín
Lucky Shepherd Showroom
Cím
1027 Jurányi utca 1.
(Jurányi Közösségi Ház, 2. emelet, a lépcsőtől jobbra)
Időpont
október 10. és 11., 15:00-18:00, október 12., 10:00-13:00
Résztvevők száma
alkalmanként max. 7 fő
Regisztráció
theluckyshepherd@gmail.com vagy 00 36 1 610 6891
Linkek
Web
Facebook
Instagram

Milyen út vezet egy multibrand bolt megnyitásáig? Juhász Dóra és Szerencsés Gabó egykor két külön tervezői márkával indultak útnak, míg végül együttes erővel megalapították a Lucky Shepherd formációt. A közös márka fejlődésének történetéről, sikereikről maguk mesélnek budai bemutatótermükben.

Október 6, 11, 12.

  • 12:00-19:00

PICI AND THE CITY

NYITOTT STÚDIÓ

Helyszín
the pici space
Cím
1012 Mikó utca 1.
1. emelet, 27-es kapucsengő
Műhelylátogatás időpontja
október 6., 11-12., 12:00-19:00
Unikornis pinata készítő workshop
október 7., 10:00-13:00
Babaruhamintázó workshop az Artistamppal közösen
október 14., 10:00-12:00
Résztvevők száma
műhelylátogatás: alkalmanként max. 15 fő, workshop: max. 10 fő
Regisztráció
hello@piciandthecity.com
Linkek
Web
Facebook
Instagram

Gyereknek lenni Budapesten csodás dolog! Schwertner Janka, a márka alapítója azt mutatja be, hogyan kelnek életre a legkisebbek koptatós pantallói - és ami még lesz: babaruha mintázás és unikornis pinata készítő workshop. Helyszín: a 'the pici space', a márka műhelye, mely bemutatóteremként és workshop helyszínként is funkcionál.

Október 6-14.

  • 10:00-18:00

Tervezéstől a kivitelezésig

design vásár és kiállítás

Helyszín
Antonym Budapest
Cím
1053 Irányi u. 18.
Nyitva
október 6–14., H-Szo 10:00-18:00
Linkek
Facebook
Instagram

Az eleinte kizárólag férfi designer ruhákat és kiegészítőket népszerűsítő Antonym Budapest a Design Hét ideje alatt is várja a divat szerelmeseit. A program során különleges kedvezményekkel és meglepetéssel készülnek, sőt megmutatják azt is, hogyan születnek azok a termékek, melyek végül a polcra kerülnek.

A Design Hét Budapest programjain való részvétellel hozzájárul, hogy felvétel készülhet Önről, melyet a szervezők korlátozás nélkül felhasználhatnak.