Október 7-15.

START – ELEMI DESIGN

NYITÓKIÁLLÍTÁS

Helyszín
Artus Stúdió
Cím
1117 Budapest, Sztregova u. 7.
Nyitvatartás
október 7. – november 5., K-V 12:00-18:00
Linkek
Web

A Design Hét Budapest idei nyitókiállítása, az év szlogenjének megfelelően, elsősorban pályakezdő designereknek illetve a rendszerváltás után indult kis- és középvállalkozásoknak kíván bemutatkozási lehetőséget nyújtani. Olyan projekteket mutat be, melyek többsége gyártás alatt álló, vagy kevés továbbfejlesztéssel könnyen sorozatgyártható termék, emellett felvillant néhány izgalmas, kísérleti koncepciót is, melyek gondolatébresztőül szolgálhatnak a látogatók számára.

A kiállítás olyan projektek közül válogat, melyek tervezésekor a Kárpát-medence gazdag ásványi kincsei és változatos növényvilága, folyói és kiváló minőségű ásványvizei, haszonnövényeinket tápláló, ásványi anyagokban gazdag termőföldje szolgált inspirációul – hiszen ez az a kiindulópont (ha úgy tetszik: startvonal), amely bárki számára rendelkezésre áll, és amelyben Magyarország egyedi és összetéveszthetetlen. A kiállítás keretében olyan alkotások kerülnek bemutatásra, amelyek ha nem is explicit módon, de anyaghasználatuk és megmunkálásuk szimbolikáján keresztül mindemellett a természeti erőforrások értékeire is felhívják a figyelmet: a fenntarthatóság szempontjait előtérbe helyezve, a design eszközeivel kívánják tudatosítani a tárgyak használóiban a bennünket körülvevő természeti kincsek értékét, valamint saját tervezői és fogyasztói felelősségünket azok megőrzésében, továbbörökítésében.

Szakértő: Wesselényi-Garay Andor
Kurátor: Magyar Formatervezési Tanács / Design Hét Budapest projektstáb

Fotók: Danyi Balázs / Design Hét Budapest

Október 6-15.

MAGYAR FORMATERVEZÉSI DÍJ ÉS DESIGN MANAGEMENT DÍJ

DÍJÁTADÓ ÜNNEPSÉG ÉS KIÁLLÍTÁS

Helyszín
Artus Stúdió
Cím
1116 Budapest, Sztregova utca 7.
Megnyitó
október 6., 17:00
Kiállítás
október 7. – november 5., naponta 12:00-18:00 (zárva: október 16., 23., 30.)
Linkek
Web
Facebook

MAGYAR FORMATERVEZÉSI DÍJ 2017

Idén is ünnepélyes díjátadó keretében mutatják be a hazai design szakma elmúlt évének legjobbjait. A közel 40 éve a szakma legrangosabb elismerését jelentő pályázat, a nemzetgazdasági miniszter által évente meghirdetett díj kiemelt célja, hogy felhívja a piac szereplőinek figyelmét a kreatíviparban rejlő versenypotenciálra, valamint megismertesse a nemzeti innovációs teljesítmény kiemelkedő produktumait a szélesebb közönséggel. A design gyorsan változó és egyre komlepxebbé váló fogalmának alakulása mentén a rendezvény átfogó képet nyújt azokról a trendekről, melyek bemutatják a szakma jelenét és előrevetítik jövőjét. Az előző évekhez hasonlóan, a bírálóbizottság olyan termékeket díjazott, melyek magas hozzáadott designértékkel rendelkeznek, innovatívak, versenyképesek és megfelelnek a nemzetközi szintű elvárásoknak is, egyben mindennapi környezetünk elengedhetetlen részeivé válhatnak.
 

DESIGN MANAGEMENT DÍJ 2017

A design stratégiai szintű alkalmazása ma már bizonyíthatóan növeli a versenyképességet és megtérülő befektetésnek számít a piaci szereplők körében. A Design Management Díjat a Magyar Formatervezési Tanács azzal a szándékkal alapította, hogy elismerje azon szervezeteket, melyek példaértékűen élnek a design és a designgondolkodás eszköztárával mely a döntéshozatali folyamatok szintjén is működésük szerves részévé vált. Ez az elismerés a jó gyakorlatok felmutatásával motiválhatja a szervezeteket, intézményeket, egyben izgalmas betekintést nyújt az érdeklődőknek a vállalati siker titkaiba. A díjazott vállalat mellett négy elismerő oklevélben részesült szervezet is bemutatkozik a kiállításon.


Belépés a díjátadóra: kizárólag meghívóval.
Szervező: Magyar Formatervezési Tanács

Október 12.

  • 14:00
  • 14:30-18:00

Paradigmaváltás: kreatívipar, digitalizáció

Konferencia

Helyszín
BÁLNA Budapest (0.305 terem)
Cím
1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
Workshop és szinpózium
október 12.
Regisztráció, érkezés
14:00
Előadás
14:30-18:00
Regisztráció (max. 100 fő)
mfti@hipo.gov.hu
Linkek
Web

Az Ipar 4.0. fogalom a most kibontakozó negyedik ipari forradalomra utal, mely az iparban (de más területeken is) a teljes gyártási folyamat automatizálását, intelligens vezérlését jelenti, azt minden kétséget kizáróan általános globális jelenséget, hogy már a fizikai és virtuális világ metszetében ülünk. Mindezek egyre szorosabban az új globális innovációs modulokra épülnek. A korábban jellemzően „kötött” pályán mozgó beszállítói értékláncok több dimenzióssá válnak, az egyoldalúan zárt innovációs pályát követő K+F tevékenységek hirtelen nyitottabb formát öltenek, lehetővé téve, s ösztönözve, hogy bizonyos technológiai innovációk kidolgozásában fokozatosan teret nyerjenek a közösségi gazdaság (sharing economy) mechanizmusai. Ez a térnyerés elősegíti, hogy megjelenjenek és erőteljesen növekedjenek a technológiai platform alapú hálózatok, előnyös belépési esélyt teremtve az új, innovatív vállalkozások számára, technológiai innovációik sikeres piacra viteli lehetőségeivel. Mindezt felismerve a Nemzetgazdasági Minisztérium és az általa életre hívott Nemzeti Technológia Platform Ipar 4.0 olyan nemzetgazdasági fejlesztési stratégiát dolgoz ki, melyben a kreatívipar kiemelt hangsúlyt kaphat. 

Mit jelent mindez a kreatíviparnak? Jó példák és tanulságok, a kreatívipar kapcsolódási pontjai – ezt elemzik a szakértők a zártkörű workshopon, majd ennek eredményeiről számolnak be a délutáni plenáris ülésen. A felkért szakemberek és a kerekasztal vendégei számos pilot projektet és jó gyakorlatot felvázolva járják körül a kreatívipar lehetséges jövőstratégiáit.

Szervező: Magyar Formatervezési Tanács

 

Október 10.

INVESTPLACC

AHOL RÁD TALÁL A BEFEKTETŐ

Helyszín
Iparművészeti Múzeum, Díszterem
Cím
1091 Budapest, Üllői út 33-37.
Nyitvatartás
október 10., 9:20-16:00
Regisztráció
2017. október 3-ig ITT: www.eventbrite.com/e/investplacc-ahol-rad-talal-a-befekteto-tickets-37808763028
B2B regisztráció
kommunikacio@djnkft.hu
Regisztráció a helyszínen
9:20-9:40
Linkek
Web

Van egy jó ötleted, de hiányzik hozzá a forrás? Elindultál már saját erőből és szeretnél továbblépni? Második körös befektetőt keresel? Gyere el rendezvényünkre, ahol befektetőkkel találkozhatsz és tőkét szerezhetsz az induló projektedhez, de akár a több éve piacon lévő márkád fejlesztéséhez is. Fórumunkon választ kapsz arra, hogy miben kell fejlődniük a startupoknak, miért életbevágó kérdés a fókuszálás, mik a külpiaci validáció lehetőségei, illetve sikeres befektetések példájából tanulhatod meg, hogyan lehetsz te is sikeres. A nap végén alkalmad lesz előzetes regisztráció alapján személyes konzultációkat folytatni befektetőkkel, üzleti angyalokkal, tanácsadókkal.

Az eseményt a Digitális Jólét Nonprofit Kft. a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület közreműködésével szervezi.

Október 5, 10, 12.

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány programjai

Meetup, Workshop, Vállalkozásfejlesztési Fórum

Helyszín
Bálna Budapest
Cím
1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
I. emelet / 107.
Design és innováció / Stratup Budapest Meetup
október 5. 16:00
Hogyan használd alkotói kreativitásodat a vállalkozásod menedzselésében? / BVK Smart workshop
október 10. 16:00
Kreatívipari vállalkozások Budapesten / Budapesti Vállalkozásfejlesztési Fórum
október 12. 10:00
Egyéb információ
A programok regisztráció kötelesek: bvk.hu/rovat/hirek/esemenyek
Linkek
Web

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány különféle programokkal készül a Design Hét Budapestre, melyek fókuszában a startupok és a vállalkozásfejlesztés áll.

Október 10.

  • 10:00

E2O ERGONÓMIAI ÖTLETPÁLYÁZAT

Díjátadó ünnepség

Díjátadó
október 10., 10:00

A Design Hét Budapest keretében adják át az E2O Ergonómiai ötletpályázat 2017 elismeréseit Sopronban és Budapesten. A Magyar Ergonómiai Társaság pályázata olyan hallgatói termékkoncepciókat, ötleteket ismer el évről évre, melyek könnyebbé, kényelmesebbé, biztonságosabbá és hatékonyabbá teszik mindennapjainkat, egyben egészségünk megőrzését is szolgálják. A rendezvény nyilvános.

Október 5-15.

Design Hét Pécs

Pécsett ezúttal is színes programsorozat várja az érdeklődőket

Divatbemutatóktól a food design előadásokon és kiállításokon át, egy nemzetközi, interdiszciplináris, a 3D nyomtatásról szóló konferenciáig – Pécsett közel száz program várja a szakmai érdeklődőket és a nagyközönséget egyaránt.

Október 5-15.

Design Hét Győr

Idén első alkalommal Győr városa is a designt ünnepli.

Műhelylátogatások, kiállítások, beszélgetések – és még sok más szakmai program és nagyközönségnek szóló esemény várja az érdeklődőket!

Október 5-15.

Design Hét Sopron

Tucatnyi program szakmabelieknek és a nagyközönségnek

Október 12.

  • 19:00

3. ArtHungry Díjátadó & Stilshop megnyitó

Helyszín
Hygge, Bálna Budapest
Cím
1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
Időpont
október 12., 19:00
Linkek
Web

Az ArtHungry.com kreatív közösségi oldal harmadik díjának tematikája ezúttal a grafika és design volt, melyre három kategóriában várták a szervezők az online prezentációkat. A díjak odaítélésében többszörösen elismert szakemberek és a témában jártas szakírók segítették a döntést. Az este folyamán átadásra kerülnek a kategóriagyőztes díjak és a közönségdíj is. A díjátadót Budapest legfrissebb design boltja, a Hyggében található Stilshop zenés megnyitópartyja zárja.

Október 8-15.

40x40

40 ország 40 A’Design díjas alkotójának kiállítása

Helyszín
Budapest Projekt Galéria
Cím
1053 Kossuth Lajos utca 16.
Nyitva
október 8-31., K-V 14:00-20:00
Megnyitó
október 8., 19:00
Tárlatvezetések
október 13. és október 27., 18:00
Linkek
Web
Facebook
Instagram

A 40x40 kiállítás a vezető nemzetközi tervezők alkotásait mutatja be. A kiállítás az idei A’Design díjasok projektjeibe ad betekintést, 40 ország 40 designerének munkáin keresztül. Az összes idei magyar nyertes munkája kiállításra kerül, így kiemelt szerepet kapnak a hazai alkotók.

Október 10.

  • 19:00

A fény evolúció - Világítás a belsőépítészetben

Előadás

Helyszín
Roomba Home
Cím
1051 Budapest, Arany J. u. 29.
Időpont
október 10. 19:00
Egyéb információ
Regisztáció kötelező: roombahome@gmail.com
Linkek
Web
Facebook

Kezdetben sötétség volt… S lőn világosság. A fény az életminőség feltétele, a fény evolúció, a fény innováció. LED technológia, világításvezérlés, programozás, és design trendek a belsőépítészetben – Salvatore Pugliarelli olasz világítástechnikai szakértő előadása a világítástechnológia aktuális trendjeiről. Izgalmas betekintés, termékek, projektek, és innovációk bemutatásával.

Regisztráció (max. 50 fő): roombahome@gmail.com

A Design Hét Budapest programjain való részvétellel hozzájárul, hogy felvétel készülhet Önről, melyet a szervezők korlátozás nélkül felhasználhatnak.